20 éves az Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda

Húsz év nagy idő. Húsz év nagy idő? Két nagy állandó megbízónk 19. század közepi alapítási éveihez képest a legkevésbé sem az – egy kétszemélyes alapítású kis hazai mikrovállalkozás életében viszont mindenképpen. 

2000. május 15-én két fiatal ügyvéd, dr. Aradszky Zsolt és dr. Képes György, akik 1991 szeptemberében, az ELTE ÁJK akkori első évfolyamának első előadásán egymás mellé ültek le a VIII. tanteremben, és azóta barátok, 1997 decembere óta pedig, ahogy mondani szokták: ha különböző helyeken is, de mindig egy szobában dolgoztak, úgy döntöttek, belevágnak az önálló irodaalapításba. 


Szerénytelenség lenne az elhatározást ahhoz hasonlítani, mint amikor Steve Jobs és Steve Wozniak egyszercsak lement abba a bizonyos garázsba, de valami hasonló adta az inspirációt. Meg kell próbálnunk! – gondoltuk. Az otthonról hozott számítógépek, bútorok, háztartási eszközök nagy része már rég nincs meg – bár az elnyűhetetlenül zakatoló mikrohullámú sütő, egy sokezerszer átgőzölt kávéfőző és a szigorúan belső, személyzeti használatú étkészlet pár darabja mintha még ma is szolgálatot teljesítene –, a régi lipótvárosi, Szemere utcai irodahelyiség is csak távoli emlékeinkben él már, az Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda viszont rendületlenül működik. 

2018_GDPR.jpg

Dr. Aradszky Zsolt kollégánk, irodánk egyik alapítója és irodavezető ügyvédje, a nonprofit szervezetek jogának avatott ismerőjeként alapozott meg egy nagyon érdekes és színes praxist a 2000-es évek elején. A későbbiekben aztán bank- és értékpapírjogi, majd munkajogi szakjogász képesítést is szerzett, a közelmúltban pedig új szakterülettel, az adatbiztonsági és adatvédelmi joggal bővült érdeklődési köre, mely tárgyban immár harmadik szakjogász oklevelét vehette át a közelmúltban. Több állandó megbízónk GDPR bevezetésére való felkészülését irányította projektvezetőként, és őrködik adatvédelmi megfelelőségükön jelenleg is.

Dr. Képes György kollégánk, irodánk másik alapítója még első munkahelyén, dr. Trinn Gábor ügyvéd úr mellett tanulta a versenyjogot, amely máig legkedveltebb szakterülete. A 2000-es évek elején elvégezte az ELTE JTKI európajogi szakjogászképzését, érdeklődését az európai uniós versenyjogra is kiterjesztve. Emellett 1996, az egyetem elvégzése óta magyar jogtörténetet tanít az ELTE jogi karán, 2006 óta PhD fokozattal rendelkezik, 2011-től az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék főállású adjunktusa, 2019-től habilitált doktor. Négy tudományos monográfia szerzője, egy tanulmánykötet és egy közigazgatás-történeti egyetemi jegyzet szerkesztője.

WP_20160323_14_20_45_Pro.jpg

Az irodaalapítók szakmai és tudományos előmenetele mellett nem kisebb büszkeséggel gondolunk ügyvédi irodánk azon jogász és nem jogász munkatársaira, akikkel az elmúlt két évtizedben együtt dolgozhattunk. Vannak közülük, akiknek pályakezdő jogászként átmeneti állomás voltunk csupán a karrierjükben, melyet aztán más hazai vagy nemzetközi irodában folytattak, illetve médiaszolgáltató és patinás vidéki nagyvállalat vezető jogtanácsosai lettek belőlük. De vannak, akikkel máig – több mint egy évtizede – dolgozunk együtt, munkaviszony keretében vagy épp közös megbízóink ügyeiben heti szinten együttműködve, konzultálva. Van, aki tőlünk vonult nyugállományba, és van, akiben a reményteljes jövőt látjuk, mert az élet nem áll meg, ez a húsz év csak a kezdet.

Büszkén mondhatjuk: megbízóink körét is az állandóság jellemzi. Vannak, akikkel az irodaalapítás óta, sőt még régebben, ügyvédjelölt és kezdő ügyvéd korunktól dolgozunk együtt. Van köztük nemzetközi nagyvállalat, hazai kisvállalkozás és nonprofit szervezet is. Két évtizednyi bizalom és lojalitás olyan érték, amelyet igyekszünk megbecsülni a mindennapjainkban. Vannak, akiket már barátainknak tekinthetünk, és bár irodánk az elmúlt két évtizedben egyre inkább a gazdasági, céges ügyfélkör és szakmai portfólió felé mozdult el, magánszemélyként is visszatérő ügyfeleink, akiket mindig örömmel fogadunk, és segítünk, ha jogi problémájuk a szakterületeink közé tartozik – ha pedig nem, ajánlunk megbízható kollégát magunk helyett. Vannak persze, akik már más utakat járnak, és időről időre mindig jönnek újak is. Aki jön, mindig személyes ajánlás alapján érkezik, ami – ez is húszéves tapasztalat – minden reklámnál többet ér.

Jelenlegi székhelyünkre, az I. kerületi Batthyány utcába, a budai Vár aljába 2006 tavaszán, azaz szintén több mint tizennégy évvel ezelőtt költöztünk. Ez is az állandóságot példázza tehát. Akkori döntésünkben fontos szerepet játszott – a környék szeretete mellett – a gazdasági, közigazgatási és munkaügyi bíróságok közelsége, mivel irodánk egy korábbi létszakában szinte nem volt olyan nap, hogy ne lett volna tárgyalásunk a Varsányi Irén utcai „gazdasági bíróságon” (a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Bíróság – ma Fővárosi Törvényszék – Gazdasági Kollégiuma). Bár ma már korántsem a peres ügyszak a legmeghatározóbb az életünkben, a környéket változatlanul nagyon kedveljük. 

A stabilitás mellett az elmúlt húsz év a folyamatos szakmai fejlődés igényét is hozta. Azok közül a kódexek (átfogó, jogági szintű törvények) közül, amelyek irodánk alapításakor meghatározták mindennapi munkákat, már egy sincs hatályban. Meg kellett tanulnunk az új Munka Törvénykönyvét, hat évvel ezelőtt pedig ahhoz is hozzá kellett szoknunk, hogy – a magyar jogtörténetben egyedülálló módon – a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok is egy teljesen új, a korábbinál sokkal terjedelmesebb Polgári Törvénykönyvbe kerültek át. Alkalmazkodnunk kellett a közigazgatási és a polgári eljárásjog folyamatos változásához, az elektronikus eljárások elterjedéséhez is.

Túléltünk válságokat. A megrázkódtatás erejével hatott, amikor a 2000–2010-es évek fordulóján olyan cégek végelszámolási eljárásait kellett elindítanunk, amelyeket a mi irodánkban, nagy reményekkel alapítottak. Aztán mire a gazdaság a 2008-as válságból magához tért, beütött a 2020-as járványhelyzet.

Ennek a következményeit még nem láthatjuk előre, de a múlt tapasztalata, az egyszer már átélt kilábalás most is reményt ad nekünk és megbízóink számára is. Ezalatt az elmúlt két hónap alatt is rengeteget tanultunk: munkatársaink március 16-a óta home office-ban dolgoznak, és az iroda így is működik. Megbízásainkat e-mailben és különféle online felületeken, telefonos és video-konferenciák segítségével látjuk el. Postázásunkat, számláink küldését és fogadását is nagyrészt átállítottuk elektronikusra. 

Egyik alapító tagunk testvére, Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársa szokta gyakran idézni egyfajta ars poeticaként a társaság névadójának, a zseniális matematikusnak a mondását: 
 

A fejlődés ellen nincs gyógymód.


Mi magunk is ezt valljuk. Hátra is tekintünk, mert tiszteljük múltunkat, ugyanakkor előre nézünk. Persze nem lehet minden mondás olyan tökéletes, mint Neumann Jánosé: irodánk fennállása az ékes bizonyítéka annak, hogy az üzletben is létezhet barátság! Bízunk benne, sőt hisszük, hogy a 25. és következő jeles évfordulókat már nem „karanténban” fogjuk ünnepelni.  Hiszen nem csak a húszéveseké a világ!

Boldog 20. születésnapot, Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda!

Ezt a honlapot az Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda, a Budapesti Ügyvédi Kamara által 0737. lajstromszámon bejegyzett ügyvédi iroda (adószáma: 18099270-2-41) tartja fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. © 2015-2020 Aradszky és Képes Ügyvédi Iroda.